Reggel mielőtt indultam volna haza a kórházból, minden betegem kórtermébe benéztem, hogy nyugodt szívvel mehessek haza.
Harmadik emelet, hármas szoba...
Ezt a szobát hagytam utoljára. Nyeltem egyet, majd beléptem a helyiségbe és megpillantottam Minhot, aki még mélyen aludt. Pár percig csak szótlanul bámultam, és mosolyogtam. Nem tudom, hogy miért, de amikor erre a fiúra nézek, akkor mindig mosolygok és a szívem is egyre gyorsabban kezd kalapálni. Körülbelül tíz percig alhattam az ágya mellett, amikor már úgy éreztem mennem kell, mert már nagyon fáradt voltam. Fogalmam sincs, hogy miért, de mivel Minho éppen aludt, így bátorkodtam búcsúzásként adni egy puszit a homlokára. Nem tudom miért, hiszen egyik betegemmel sem teszek ilyet, de Minho valahogy más volt...
Óriási mosollyal az elpirult arcomon léptem ki a kórteremből, majd elballagtam a felvonóig. Amikor beszálltam a liftbe meghallottam, ahogy valaki a nevemen szólongat, ezért kiléptem onnan és tettem egy lépést előre.
- Eliana na végre, hogy meghallottál. Már egy ideje ordibálok utánad, mint valami őrült – fújja ki magát Hyun Joong, kezét vállamra téve.
- Ne haragudj, csak elgondolkodtam – mosolyogtam rá.
- Már mész haza? Kár, én meg most kezdek.
- Igen. Véget ért a műszakom, szóval végre vehetek egy forró fürdőt, aztán kialudhatom magam, mert este megint én vagyok beosztva ügyeletbe. Neked pedig sok sikert! – mondtam, majd ismét beszálltam a liftbe.
- Várj, lekísérlek – mosolygott rám, majd megnyomta a földszint gombot.
- Óvatosan vezess és pihend ki magad! – hajolt meg előttem.
- Úgy lesz. Szia! – mondtam, és már az autómból integettem neki.
A lakásomba belépve nem vágytam másra csak végre egy nyugtató, kellemes fürdőzésre. A fürdőszobából szinte már hívogatott a sarokkádam. A gardróbomból kivettem egy kényelmes pólót és egy rövidnadrágot, majd besiettem a fürdőbe, megengedtem a vizet, beleraktam mindenféle hab fürdőt, majd ruháimat levetve magamról, belefeküdtem a finom illatokat árasztó kádba.
Körülbelül félóra elteltével szálltam ki. Megtörölköztem, felöltöztem és a konyhába indultam, hogy valami ebédet készítsek magamnak, amikor meghallottam a csengő hangját...
Minho szemszöge:
- Vajon mi történhetett az édesanyjával, hogy ilyen szomorúan kezdte a mondatát? Valami történt vele? Szegénynek olyan szomorú volt az arca... – ezekkel a gondolatokkal a fejemben aludtam el nagy nehezen.
Reggel, amikor felébredtem már ott álltak az ágyam körül a barátaim. Taeminnél egy nagy lufi volt, amire egy felirat volt írva : "Gyógyulj meg haver! :)", Onew épp az ágyam mellett lévő kis asztalról falatozott valami rántott csirke féleséget, Jonghyun zsebretett kézzel, aggódóan nézett rám, Key pedig egy fehér plüss macit szorongatott és száját harapdálta.
- Nézzétek! Kezd ébredezni! – kiáltotta Jonghyun mutatóujját felém tartva.
- Hogy érzed magad? – kérdezte Kibum, majd leült és a kezembe adta a macit, amit eddig a kezében tartott.
- Már jól vagyok. Örülök, hogy itt vagytok – mondtam és próbáltam felülni, mire Onew és Taemin azonnal a segítségemre igyekeztek.
- Ez csak természetes. Nagyon megijesztettél ám minket. Hogy lehettél olyan hülye, hogy megetted azt a romlott rament?! – vont kérdőre Jonghyun idegesen.
- Siettem, és éhes voltam. Tudod milyen vagyok, ha éhes vagyok – vigyorodtam el.
- Igen, tudom – nevette el magát ő is.
- De ilyet többé ne csinálj Minho! Nagyon megijesztettél minket.
- Rendben van, megígérem – mosolyogtam rájuk, jelezve ezzel, hogy már sokkal jobban érzem magam.
- Na és, hol van az a kis csinos doktornőd, aki az este itt volt? – kérdezte kaján vigyorral az arcán Taemin.
- Nem tudom. Biztos még a többi betegnél van. Már nagyon várom, hogy újra meglátogasson. Este beszélgettem vele egy kicsit. Srácok ez a nő... nagyon tetszik nekem.
- Khm. Jó napot kívánok! Kim Hyun Joong vagyok – lépett be a szobába egy doktor. - Jöttem vizitelni, ezért megkérem a látogatókat, hogy fáradjanak arrébb, hogy a beteghez férhessek – mondta a doki, majd egy lázmérőt helyezett el a bal hónom alá.
- Hogy érzi magát? – kérdezte, és sztetoszkópjával közelített felém.
- Már sokkal jobban vagyok. Mikor mehetek haza doktor úr?
- Ezt majd a kezelőorvosa, Park doktornő dönti el. Ha úgy véli, hogy ön már elhagyhatja a kórházat, akkor távozhat.
- Á, értem. És most hol van Park doktornő? Miért nem ő jött vizitelni? – vontam fel szemöldököm.
- A doktornő most nem tartózkodik a kórházban. Este nyolc órakor kezdi a műszakját – válaszolta a doktor, majd mivel látta rajtam, hogy már jobban vagyok, kiszedte belőlem az infúziót.
- Jó napot kívánok! Meghoztam a reggelit – lépett be egy nővér, tálcával a kezében. - Dr. Hyun Joong, a hetes kórteremben lévő beteg azt kéri, hogy menjen be hozzá, mert nem érzi jól magát.
- Köszönöm Hyo-joo! Amint végzek itt, máris meglátogatom – bólintott a csinos nővérke felé a doki.
Azzal Hyo-joo ápolónő meghajlás után, már távozott is a kórteremből.
- Nos, azt javaslom pihenjen sokat, reggelizzen, és vegye be a gyógyszerét – mondta a doki, majd ő is távozott.
- Tyűha, egyre jobban tetszik nekem ez a kórház. Nem csak a doktornők, de még a nővérkék is nagyon csinosak – vigyorgott Taemin, szája szélét nyaldosva.
- Taemin, te kis casanova! – dobta hozzá Onew az egyik csirkefalatot.
- Nem tetszik nekem ez a doki. Eliana doktornő sokkal szimpatikusabb – mondtam a fiúknak, miután távozott Dr. Hyun Joong.
- Már alig várom a nyolc órát! – jelent meg egy nagy mosoly az arcomon, a doktornőre gondolva.
- Nézzenek oda, hogy csillog valaki szeme! – emelte fel hangszínét Key vigyorogva.
- Ajjaj valaki belezúgott a doktornőbe – vigyorgott Onew is.
- Nem zúgtam bele! Csak... nagyon tetszik nekem. Tudjátok, hogy amióta Yuri elhagyott, azért a nyomorult gazemberért, akit a legjobb barátomnak hittem, azóta nem igazán volt komoly kapcsolatom. Folyton csak egyéjszakás kalandokra leltem a lányokban. Ki tudja, talán a doktornővel más lesz...
- Az a nyomorult! – tette ökölbe kezét Key.
- Azért Yuri sem egy szent! Semmit nem hagyott maga után, csak egy levelet, amiben megírta, hogy elhagyja Minhot – csóválta a fejét Jonghyun.
- Ideje mennünk. Gyakorolnunk kell a ma esti fellépésre. Gyógyulj meg minél hamarabb Minho-sshi – mondta Onew, majd felállt a kis székről és elindult az ajtó felé.
- Ha még a ma esti koncertre nem is tudsz eljönni, az osakai koncertünkön, ami egy hét múlva lesz már te is ott leszel Minho, szóval pihend ki magad! – mosolygott rám Jonghyun.
- Így van. Na sok sikert a doktornővel Hyung! – kacsintott rám vigyorogva Taemin, majd eltűntek látókörömből.
Miután a srácok távoztak bevettem a gyógyszereket, megreggeliztem, majd mivel nagyon fáradt voltam újra elnyomott az álom.
Amikor felébredtem már este hat óra volt. Szinte az egész napot átaludtam. Na de mi mást tudtam volna csinálni. Pár percig bámultam a plafont és gondolkodtam. Gondolkodtam azon, hogy mennyi mindent kellesz majd bepótolnom, gyakorolnom a koncertekre, a családomra gondoltam, hogy már rég találkoztam velük és már hiányoznak,de még mindig nem szóltam nekik, hogy kórházban vagyok, és Eliana doktornőre... Gyönyörű nő, sima és fényes haj, bársonyos bőr, finom illat, puha kezek, és azok a szemek... azok a szemek a legelbűvölőbbek a világon.
Félóra múlva már meguntam a folytonos fekvést, majd mivel már sokkal jobban éreztem magam, kimentem a folyosóra sétálgatni egy kicsit. Megálltam az egyik ablak előtt egy kis friss levegőt szívni, amikor megint csak Elianara gondoltam.
- Istenem már annyira hiányzik Eliana, mikor érkezik már meg? Hihetetlen, hogy még csak tegnap óta ismerem, és mégis egyfolytában csak rágondolok, és vele akarok lenni – mondtam halkan az ablakban, amire ráleheltem és a párás felületre írtam egy nevet, "Eliana".
Kim Hyun Joong szemszöge:
Éppen a kávégéphez indultam, hogy igyak egy magas koffein tartalmú kávét az este nyolc óráig tartó ügyelethez. Rápillantottam az órámra, és tudatosult bennem, hogy már hét óra van.
- Jajj istenem, már csak egy óra és végre láthatom Őt. Őt, a nagy szerelmemet, akibe már évek óta bele vagyok zúgva, de még mindig nem mertem neki bevallani. Ha csak rá gondolok, a gyomrom megremeg, és arcomra akaratlanul is mosoly szökik. Eliana, hogy én mennyire szeretlek téged. Mindennél jobban! – gondolkodtam magamban a koffein bombát adó gép előtt, amikor meghallottam egy férfi hangot a folyosó másik oldalán.
"Istenem már annyira hiányzik Eliana, mikor érkezik már meg?" erre a kijelentésre, amit fülem meghallott rögtön düh borította el elmém, és ökölbe tettem a kezem, majd hallgatózni kezdtem, és figyeltem a háttal álló fekete hajú férfit.
- Ez a hang ismerős nekem, de mégsem tudom kié. Vajon ki lehet ez? – gondolkodtam idegesen, ekkor fordult meg a titokzatos személy. - Ez, ez a fiú a hármas kórteremből. Choi Minho – mutattam a fiúra ingerülten, majd elöntött a düh, és a harag. Lábaim a fiúhoz vezettek és erősen megmarkoltam köntösét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése